A nyílegyenes ösvény – Maharsi evangéliuma

A jnání és a világ

Észleli-e a jnání a világot?
Ki teszi fel ezt a kérdést? Egy jnání vagy egy ajnání?

Bevallom, hogy egy ajnání.
A világ az, ami valóságosságának kérdését szeretné eldönteni? A kétség önben jelent meg. Előbb ismerje fel, hogy ki a kételkedő, azután majd elgondolkozhat azon is, hogy a világ vajon valóságos-e vagy sem.

Az ajnání látja és ismeri a világot és annak tárgyait, amelyek hatnak tapintási, ízlelési stb. érzékeire. A jnání is ilyen módon tapasztalja a világot?
Ön a világ látásáról és megismeréséről beszél. De hát anélkül, hogy önmagát, vagyis az alanyt ismerné (amely nélkül elképzelhetetlen a tárgy ismerete), hogyan ismerhetné meg a világ, vagyis a megismert tárgy valódi természetét?! A tárgyak kétségtelenül hatnak a testre és az érzékszervekre – de vajon a teste az, ami számára ez a kérdés felmerül? Mondja-e a test azt, hogy “Érzékelem a tárgyat, [tehát] valóságos”? Vagy a világ az, ami azt mondja önnek: “Én, a világ, valóságos vagyok”?

Próbálom megérteni, hogy milyen nézőpontból tekint a jnání a világra… Az Ön-megvalósítást követően [egyáltalán] érzékeli még a világot?
Miért izgatja annyira a világ, s az, hogy mi történik a világgal az Ön-megvalósítás után? Előbb valósítsa meg Önmagát. Mit számít, hogy érzékeli-e a világot, vagy sem? Segítségére van-e kutatásában akárcsak a legkisebb mértékben is az, hogy alvás közben nem érzékeli a világot? Vagy a másik oldalról megközelítve: mit veszít a jelen pillanatban a világ érzékelése miatt? A jnání és az ajnání számára teljesen lényegtelen, hogy érzékeli-e a világot, vagy sem. [A világot] mindkettő látja, nézőpontjaik azonban [alapvetően] különböznek egymástól.

Ha a jnání és az ajnání hasonlóképpen látja a világot, hol a különbség közöttük?
A jnání a világot látva Önmagát, a látható világ egészének szubsztrátumát látja; az ajnání akár látja a világot, akár nem, nincs tudatában valódi létének, az Önvalónak.
Gondoljon csak a filmszínház vásznán megjelenő mozgóképekre. Mit lát maga előtt, mielőtt elkezdődne az előadás? Csupán a vásznat. Ezen a vásznon látja az egész előadást, és a képek nagyon is valósághűnek látszanak. De menjen csak oda, és próbálja megfogni őket. Mit foghat meg? Csupán a vásznat, amelyen a képek megjelennek. És a vetítés után, amikor a képek már eltűntek, mi marad? Újra csak a vászon.
Így van ez az Önvalóval is. Egyedül az Önvaló létezik, a képek csak jönnek-mennek. Ha megragadja az Önvalót, a képek többé nem fogják megtéveszteni. A képek megjelenése és eltűnése akkor már egyáltalán nem fogja befolyásolni. Az ajnání, aki nincs tudatában Önmagának, azt gondolja, hogy a világ valóságos – mint ahogy a néző sincs tudatában a vászonnak, hanem csak a képeket látja, mintha azok a vászontól függetlenül léteznének. Ha az ember rájön arra, hogy látó nélkül nincs látott – mint ahogy a vászon nélkül sincsenek képek -, kiszabadul az illúzió hatalmából. A jnání tudja, hogy a vászon és a képek sokasága nem más, mint az Önvaló. Ha éppen jelen vannak a képek, az Önvaló megnyilvánult formájában van; ha nincsenek jelen, megnyilvánulatlan formájában van. A jnání számára [azonban] teljesen mindegy, hogy az Önvaló az egyik vagy a másik formában van-e. Ő mindig Önmaga. De az ajnání, tevékenykedni látva a jnánít, nem érti a dolgot.

Éppen ez az, ami arra ösztönzött engem, hogy feltegyem első kérdésemet: vajon az, aki megvalósította Önmagát, hozzánk hasonlóan érzékeli-e a világot, s ha igen, akkor azt szeretném tudni, hogy mit gondol Srí Bhagaván a tegnapi fénykép titokzatos eltűnéséről?
(Mosolyogva.) Nyilván a madurai templom fényképére céloz. A fényképet néhány perccel eltűnése előtt a látogatók kézről kézre adva nézegették. Biztos becsúszott valamelyik könyv lapjai közé, vagy valahova máshová keveredett el.

Igen, meglepő esemény volt. Mit gondol erről Bhagaván? Hiába keresték annyira a fényképet, nem tudták megtalálni. Mi a véleménye Bhagavánnak a fénykép titokzatos eltűnéséről éppen akkor, amikor szükség lett volna rá?
Tételezzük fel, hogy azt álmodja, elvisz engem távoli hazájába, Lengyelországba. Majd felébred, és azt kérdezi tőlem: “Ezt és ezt álmodtam. Önnek is volt valamilyen hasonló álma, vagy tudja-e valamilyen más forrásból, hogy önt elvittem Lengyelországba?” Nos, hogyan értékelne ön egy ilyen kérdést?

Ami azonban a fénykép eltűnését illeti, az egész esemény Srí Bhagaván jelenlétében zajlott le…
A fénykép látása, eltűnése, valamint jelenlegi kérdései egyaránt pusztán az elme művei.
Van egy puránikus történet, amely megvilágítja a lényeget. Amikor Sítá eltűnt erdei remetelakából, Ráma ide-oda futkosva kereste, s közben siránkozott: “Ó Sítá, Sítá!” Azt mondják, hogy Párvati és Paramesvara fentről látta, hogy mi történt az erdőben. Párvati meglepve fordult Sivához, és azt mondta neki: “Úgy beszéltél Rámáról, mint egy tökéletes lényről. Nézd csak, hogyan viselkedik most, és hogyan szomorkodik Sítá elvesztése miatt!” Siva azt felelte: “Ha kételkedsz Ráma tökéletességében, akkor győződj meg róla magad. Yoga-máyád [jóga-varázserőd] segítségével változtasd át magad Sítá formájává, és jelenj meg előtte.” Párvati így is tett. Megjelent Ráma előtt Sítá tökéletes másaként, megdöbbenésére azonban Ráma tudomást sem vett jelenlétéről, hanem tovább járkált fel s alá, mint annak előtte, kiáltozva: “Ó Sítá, ó Sítá!”, mintha csak vak volna.

Egyszerűen nem értem, hogy mi ennek a történetnek a tanulsága.
Ha Ráma valóban Sítá testi jelenlétét kereste volna, akkor fel kellett volna ismernie Sítát abban a személyben, aki az elvesztett Sítá tökéletes hasonmásaként állt előtte. De nem [ismerte fel], [mert] számára az elveszett, Sítá éppúgy nem volt valóságos, mint az a Sítá, aki szeme előtt megjelent. Ráma természetesen nem volt vak; azonban Rámának – a jnánínak – a remeteségben élő Sítá, Sítá eltűnése, ezt követő keresése, majd pedig Párvati megjelenése Sítá formájában egyaránt nem volt valóságos.
Érti most már, hogyan tekintendő az elveszett fénykép?

Nem mondhatnám, hogy világos előttem ez az egész… A világ melyet oly sokféleképpen látunk, érzünk és tapasztalunk, valamiféle álom, valamiféle illúzió lenne csupán?
Ha az igazságot – és egyedül az igazságot – keresi, csupán egyetlen alternatívája van: elfogadni, hogy a világ nem valóságos.

Miért?
Azon egyszerű oknál fogva, mert ha nem adja fel a világ realitásának eszméjét, elméje mindig a világ után fog futkosni. Ha a jelenséget valóságosnak tekinti, sosem fogja megismerni magát a valóságot, noha egyedül a valóságos létezik. Ezt illusztrálja a kígyó és a kötél hasonlata. Egy kötéldarabra pillantva hirtelen azt hiheti, hogy az egy kígyó. S miközben azt hiszi, hogy a kötél kígyó, képtelen meglátni a kötelet kötélként. A nem létező kígyó valóságossá válik ön előtt, míg a valóságos kötelet mint olyant teljes mértékben nem létezőnek tekinti.

Könnyű feltételezni azt, hogy a világ végső soron nem valóságos, de nem könnyű meggyőződni arról, hogy tényleg nem valóságos.
Miközben álmodik, álomvilága is valóságos. Ameddig az álom tart, mindaz, amit ön abban lát vagy tapasztal, valóságos.

A világ ezek szerint nem jobb egy álomnál?
Miért lenne rossz az a fajta valóságtapasztalat, amellyel ön álmában rendelkezik? [Képzelje el, hogy] valami egészen képtelen dologról álmodik, mondjuk arról, hogy jókedvűen cseveg egy halottal. S ekkor egy pillanatra kétségei támadnak, és azt mondja magában: “De hisz ez egy halott!”. Aztán elméje valahogy mégiscsak megbékél a gondolattal, hiszen az illető az álom szempontjából éppoly jól funkcionál, mint egy élő. Más szavakkal az álom mint álom nem engedi meg, hogy kétségbe vonja realitását. Ugyanez jellemzi az ébrenléti állapotot is: képtelen kétségbe vonni annak a világnak a realitását, amelyet akkor lát, amikor ébren van. Hogyan fogadhatná el az elme, hogy nem valóságos az a világ, amelyet ő maga teremtett?!
Ez az értelme az éber állapot és az álomállapot közötti párhuzam keresésének. Mindkettő az elme teremtménye, s mihelyt az elme belemerül valamelyikbe, képtelen elutasítani realitását. Nem tudja elutasítani az álomvilág realitását, míg álmodik, s nem tudja elutasítani az éber világ realitását, míg ébren van.
Ha ezzel szemben ön maradéktalanul visszavonja elméjét a világtól, befelé fordítja, és bent rögzíti, azaz ha folyamatos éberségre tesz szert az Önvalóval szemben – amely minden tapasztalatának szubsztrátuma -, rá fog jönni arra, hogy az a világ, amelynek most tudatában van, éppen annyira nélkülözi a valóságot, mint az a világ, amelyben álmában élt.

[De hiszen] oly sokféleképpen látjuk és érzékeljük a világot! Ezek az érzéki benyomások a látott és tapasztalt objektumok visszahatásai. Vagyis ezek az objektumok nem mentális produktumok, mint az álombeli világok, amelyek nemcsak személyenként különböznek egymástól, hanem ugyanazon személy tekintetében is eltérőek. Ez nem elegendő a világ objektív realitásának bizonyítására?
Ezek az álomvilág belső ellentmondásaira vonatkozó észrevételei csak akkor fogalmazódnak meg önben, amikor ébren van. Míg álmodik, az álom tökéletesen integráns egész. Azaz ha álmában szomjasnak érzi magát, az illuzórikus víz illuzórikus ivása enyhíteni fogja illuzórikus szomját. Azonban mindaddig, amíg rá nem ébred arra, hogy maga az álom illúzió, ez az egész nem illuzórikus, hanem nagyon is valóságos lesz az ön számára. Hasonlóképpen van ez az ébrenléti világgal is. Az önt érő érzéki benyomások azzá a szilárd meggyőződéssé állnak össze önben, hogy a világ valóságos.
Ha viszont a világ [a tapasztaló szubjektumtól] függetlenül létező realitás (vagyis az, amit ön nyilvánvalóan az “objektív világ” alatt ért), mi akadályozza meg a világot abban, hogy alvás közben is megmutatkozzék ön előtt? Nem mondhatja azt magáról, hogy miközben aludt, nem létezett…

De alvás közben nem is vonom kétségbe a világ létezését. Az mindvégig létezik. Ha alvás közben nem is látom a világot, mások, akik nem alszanak, látják.
Annak bizonyítékaképpen, hogy [a világ] alvás közben létezett, mások tanúbizonyságára kénytelen támaszkodni? Miért hivatkozik most az ő tanúságukra? Ezek az emberek csak akkor tájékoztathatják arról, hogy látták a világot, miközben aludt, ha ön már felébredt. Saját tapasztalata [azonban] más volt. Felébredve azt mondja, hogy volt egy mély álma, s így bizonyos mértékig a legmélyebb álomban is tudatában van önmagának, noha eközben a világ létezésének leghalványabb eszméjével sem rendelkezett. Most, miközben ébren van, a világ az, ami azt mondja: “Valódi vagyok” – vagy ön mondja ezt?

Természetesen én mondom, de a világról mondom.
Nos hát ez a világ, amelyről ön azt állítja, hogy valóságos, valójában kineveti önt amiatt, hogy bizonyítani igyekszik valóságos voltát, miközben önnek még saját realitásáról sincs tudomása.
Ön mindenképpen ragaszkodik ahhoz a gondolathoz, hogy a világ valamilyen módon valóságos. De mi a valóság mértéke? Egyedül az valóságos, ami önmagától létezik, ami magától nyilvánul meg, s ami örökös és változatlan.
A világ magától létezik? Látható volt-e valaha is az elme eszköze nélkül? Az [álomtalan] alvásban nincs sem elme, sem világ. Ha felébred, van elme, és ott a világ is. De mit jelent [az elmének] ez az állandó kísérőjelenség[e: a világ]? Ön otthonosan mozog az induktív logika alapelvei között, amelyek a tudományos kutatás tulajdonképpeni fundamentumát alkotják. Miért nem dönti el a világ realitásának e kérdését a logika emez alapelveinek fényében?
Természetesen [nyugodtan] kijelentheti: “Létezem.” Vagyis az ön létezése nem puszta létezés, hanem olyan létezés, amelynek ön tudatában van. Valóban, ez a létezés azonos a tudattal.

Lehet, hogy a világ nincs tudatában magának, mégis létezik!
A tudat mindig Ön-tudat. Ha ön tudatában van bárminek, lényegében önmagának van tudatában. Az öntudatlan tudatos létezés [ang. unself conscious existence] önellentmondás. Ez egyáltalán nem létezés. Pusztán tulajdonított létezés, míg a valódi létezés, a sat, nem attribútum; a sat maga a szubsztancia. Ez a vastu [valóság]. A valóság ezért sat-cit, lét-tudat, és sosem csupán az egyik a másik nélkül. A világ nem magától létezik, és létének sincs tudatában. Hogyan állíthatná azt, hogy egy ilyen világ valóságos?
És mi a világ lényege? A szüntelen változás, a folyamatos, végeláthatatlan áramlás. Egy függő [helyzetben lévő], öntudat nélküli, örökké változó világ nem lehet valóságos.

Nem csak a nyugati empirikus tudomány tekinti a világot valóságosnak, de a Vedák is aprólékos kozmológiai leírást adnak a világról és eredetéről. Miért tennék ezt, ha a világ nem volna valóságos?
A Vedák elsődlegesen az elpusztíthatatlan átman természetére szeretnék megtanítani önt, és teljes tekintélyükkel jelentik ki: “Az te vagy.”

Ez kétségtelenül így van. De miért adnak olyan részletes kozmológiai leírást akkor; ha nem tartják a világot valóságosnak?
Alkalmazza a gyakorlatban is azt, amit elfogadott elméletben, a többivel pedig ne foglalkozzék. A sástráknak [a szentírásoknak] a keresők mindegyik típusát rá kell vezetniük az igazságra, és nem mindenki ugyanolyan szellemi beállítottságú. Amit nem tud elfogadni, kezelje arthavádaként, azaz kiegészítő érvelésként.

A teljes szöveg (pdf)

Forrás: Terebess Ázsia E-Tár

Share Button

A szerzőről

Kapcsolódó bejegyzések

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.